Életünk Térképe

Életünk Térképe Asztrológia Műhely


Az Életünk Térképe Asztrológia Műhely elsősorban lélekprofil, sorselemző asztrológiával foglalkozik.

Itt arra szeretnénk rámutatni, hogy az asztrológia a lélek útja. Feltárja, hogy a létezőnek milyen a mintája, a rezgése, mi az, amivel élete során foglalkoznia kell(ene).

Szimbólumok nyelvén meséli el alapvető mivoltunkat, teendőinket. Minden, ami kívül megjelenik, csupán ennek a belső útnak a kivetülése, minden mi szembejön, tükör, amiben megláthatjuk önmagunkat. A horoszkóp megmutatja, hogy egyes energiák, rezgések hogyan kapcsolódnak hozzánk, hogyan működnek együtt velünk, bennünk, és hogyan lehetséges együtt rezdülni, talán irányítani őket. Felvillantja milyenek saját energiáink, erőforrásaink, s ha jól olvassuk jelképrendszerét, hozzásegít ahhoz, hogy miként hangolódjunk hozzá, miképpen simuljunk bele a teremtés folyamába.

Mindez azonban csupán lehetőség, s a szabad akarat által rajtunk múlik hogyan, s miképpen élünk (együtt) vele. Olvassuk, értsük s használjuk úgy, hogy segítsen utunkon.

Oktató: Munkácsi József, asztrológus, régész, történész, könyvkiadó

Életünk-térképe asztrológia. Elmélet és gyakorlat egyben. 

A képzés egyfajta interaktív elegye a személyes tanácsadásnak és a többszereplős tanfolyamnak. A beszélgetések keretében egyrészt elmesélem azt, hogy én mit tudok, mit tapasztaltam az asztro-logosz segítségével utamon, másrészt gyakorlatban elemezzük a horoszkópokat. Ha megtanultad, már önállóan is képes vagy olvasni, értelmezni, elemezni Életed-térképét. A megértéshez nagyban hozzájárul a magyar népmesék világa, szimbólumnyelvezete. 

Képzések

Jelentkezés: írásban - tuzsolyom@gmail.com    

                   

Asztrológia

Délelőtti képzés


Teljes tematika azoknak, akik el kívánnak merülni a témában, és több időt fordítanának a képzésre. A képzés mind a személyes horoszkóp ábra, mind az előrejelzési rendszerek témakörét átveszi. Egy nap úgy néz ki, hogy az órák első felében áttekintjük az adott téma elméleti vonatkozásait, majd a második részben gyakorlati foglalkozás következik és megpróbálkozunk az elemzéssel. 

AZ UNIVERZUM MINTÁI AVAGY TESTI-LELKI MŰKÖDÉSÜNK KULCSAI


A sorozat célja és témája, hogy az Univerzum működését magyarázó szimbólumnyelvezetek össze-függéseit és működését feltárja. Az előadások során arra szeretnék rámutatni, hogy a különböző területek (előadás-témák) között van kapcsolat, törvényszerűség, amely a látszólag egymástól távol álló kérdésköröket összehozza. A témák széles átlátási és megértési lehetőséget biztosítanak, melynek során testi működésünk rendszerét az Univerzum ősrégi mintáiba kapcsoljuk.

Az aSzTRoLóGia az őSTéR éLő iGéje avagy az őSTéRben éLő IGe. 

Az ami lőn a teremtés pillanatában, a születéskor, mikoron megszületik egy Világmindenség, vagy egy Univerzum, vagy egy Naprendszer, vagy egy Föld, vagy egy Ember. 

Hiszen bármelyik is jő világra, létre-jön az őSTéR és benne az éLő iGe. 

Ez a teremtett, megnyilvánult világ (egyik) szimbólumnyelvezete.

© 2021 ÉLETÜNK TÉRKÉPE SORSZÖVŐ FÉSZEK
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el